A másokhoz való kötődés, illetve annak stílusai népszerű témák manapság. Nem véletlenül: az ember társas lény, így nagyon fontos területe életének az, amit megoszt és ahogy megosztja másokkal. Felmerülhet a kérdés, hogy mennyiben alkalmazkodás a kötődés?
A kötődésünk nem más, mint valamiféle viszonyulásunk a másikhoz, akivel kapcsolatba kerülünk. Ez olyan, mint egyfajta szemüveg, amelyen keresztül értelmezzük a többiek tetteit, gondolatokat tulajdonítunk nekik, illetve mi magunk is ez alapján fogunk viselkedni.
Kötődési stílusunk jellegzetességei (pozitívumok és negatívumok egyaránt) főként az olyan fontos kapcsolatainkban jönnek ki, mint a család, párkapcsolat vagy nagyon közeli barátságok. Fontos megjegyeznünk, hogy a különböző emberek különféle viselkedést vagy hozzáállást válthatnak ki belőlünk, így a kötődési stílusunk jellemzői nem kőbe vésettek.
Annál is kevésbbé, mivel életünk során képesek lehetünk meggyógyítani problémás viszonyulásainkat – és rosszabb esetben tovább is romolhat a helyzet. Mindebben kulcstényező a mi hozzáállásunk, segítségkérésünk és tetteink – illetve az aktuális kapcsolataink. A kötődésünkre hihetetlen hatással van a környezetünk – így igen, nevezhetjük akár az ahhoz való alkalmazkodás egyik módjának is!
Az olyan környezet, ahol érzelmeink és szükségleteink nem találnak meghallgatásra, könnyen szül elutasító-elkerülő kötődésű személyeket. Az ő „túlélésük záloga” az volt, hogy ne fejezzenek ki érzelmeket, és legyenek meg magukban.
A kaotikus, egyszer szerető, máskor vitáktól túlfűtött környezetből gyakran kerülnek ki félelemteli-elkerülő kötődésű személyek, akik váltakozva közelednek a másiktól vagy távolodnak tőle. Ez mindenki számára megterhelő érzelmi hullámvasutat szül.
A túlzott érzelmi közelség, a túlféltés és az önállóság elnyomása könnyen eredményezhet szorongó kötődési stílust. Ilyenkor az elhagyástól félő és önmagát alulértékelő személy azzal próbálja „megtartani” a másikat, hogy túlzott közelséget szorgalmaz.
És végül, de még véletlenül sem utolsósorban, az érzelmileg elfogadó, érett és támogató környezetből biztonságosan kötődő személyek kerülhetnek ki. Ők tudják, hogy értékesek, hogy kifejezhetik szükségleteiket, illetve hogy biztonságos belépni és kilépni is egy kapcsolatból.
A bizonytalan kötődési formák sok fájdalmat okozhatnak magának a személynek, viszont tény, hogy egyes környezetekben ezek védték meg az illetőt a nagyobb érzelmi sérüléstől. A baj ott kezdődik, amikor új közegbe kerül, vagy már elég érett ahhoz, hogy képes legyen változtatni – de mégis a régi minták szerint él és kötődik tovább.
Fontos feltennünk magunknak kérdéseket a kötődésünkkel kapcsolatban. Milyen jelenleg? Megfelelő-e számunkra? Ha szeretnénk változtatni, mi segíthetne ebben? Milyen emberekhez kötődünk? Tudjuk támogatni őket? Megfelelő nekünk a helyzet?
Szerencsére minden élőlény képes alkalmazkodni – akár tudattalanul is, bár az ilyen fontos helyzetekben szükséges, hogy tudatosak legyünk. Az elfogadó környezet, a segítségkérés és a világról alkotott elképzeléseink megkérdőjelezése mind segíthetnek előmozdítani a gyógyulást. És képesek vagyunk másoknak is segíteni, ha nyitottak rá: elfogadással, támogatással, megértéssel, segítségkérés javaslásával.
