Amikor valaki megosztja velünk problémáit és segítséget kér, hajlamosak lehetünk úgy érezni, hogy úgy támogatjuk őt a legjobban, ha megoldjuk a helyzetet. Méginkább, ha a személy is ezt várná el tőlünk. De képesek vagyunk valóban megoldani a másik nehézségeit?
Akár magánemberként, akár hivatásos segítőként fogadjuk a hozzánk fordulót, képesek lehetünk támogatni őt az aktuális problémája megoldásában. Viszont nem tartozik a felelősségeink közé mindennek a megoldása a másik helyett.
Hogy miért? Mert így nem segítünk neki hosszú távon.
Ha megoldunk valamit egy másik ember helyett, azzal ugyanabban a (néha kényelmes) helyzetben hagytuk őt, mint amiben addig is volt: hogy nem tudja megoldani a felmerülő problémáit. Tehát, ha átvállaljuk tőle a feladatot, akkor a jövőben sem fog tudni mit kezdeni a hasonló nehézségekkel.
És hát, mi nem ezt szeretnénk, mert ez nem segít senkinek.
Az igazi segítség nem az, ha felmászunk a hegyre vagy leereszkedünk a mélységekbe a másik helyett. Sokkal inkább az, ha fogjuk a kezét, miközben ő megteszi mindezt.
A másik helyett megoldott feladat gyengévé teszi őt, azonban az eközben nyújtott segítség és elfogadás szárnyakat adhat neki. Amikor elveszettek vagyunk, rengeteg erőt adhat az, ha mellettünk áll valaki: és ebből merítve képesek leszünk megoldani a helyzetet. Kísérletezni, újabb és újabb módokon megpróbálni, amíg sikerül. És így tanuljuk meg igazán.
Ha képesek voltunk megoldani az elsőre lehetetlennek tűnő problémánkat, az hihetetlenül pozitív visszacsatolás. A legközelebbi hasonló nehézségnél már tudni fogjuk, mit tegyünk, mert a saját sikerünk jobb tanítómester, mint a másokra delegált megoldás. Nehezebb, az igaz – de sokkal jutalmazóbb is.
Megerőltetőbbnek tűnhet ráhagyni a munkát arra, aki eleve is nehézségekkel küzd (főleg, ha ezt esetleg érezteti is velünk) – de talán csak máshogy kéne tekintenünk minderre. Mert mi van akkor, ha nem a jó út megtalálása az igazán nehéz, hanem az érzelmi támogatás hiánya? Ha már az ottlétünkkel leveszünk annyi súlyt a másik hátáról, hogy ki tudja tárni a szárnyait?
Nem tudunk repülni senki helyett, de meg tudjuk mutatni neki, hogyan kell, és bátoríthatjuk, hogy tanulja meg maga is, ha szeretné. És talán ez az, amiben a segítők legnagyobb ereje rejlik.
