Létezik egy széleskörűen ismert sztereotípia a segítő szakemberekről: hogy igazából nekik van problémájuk, amit legtöbbször tudattalanul mások segítésével akarnak meggyógyítani. Ha ezt elhisszük magunkkal kapcsolatban, az sok negatív gondolatot generálhat.
Tényleg „csak ennyi” áll a segíteni vágyásunk mögött, valóban önös érdek vezérelhet minket? És mi a helyzet az őszinte szándékokkal vagy a saját, negatív tapasztalatunk nyomán történt változtatással? Nem lehet, hogy a kép sokkal komplexebb ennél?
Különféle motivációkból válhat valaki segítő szakemberré. Ide tartozhat a hozzá hasonló sorsúak támogatása, a látott problémák gyógyítása, a megoldás keresése mindannyiunk számára, mélyről jövő segítési vágy, önmagunk megismerése és a gyógyulás által mások segítőjévé válni…
Mindegyik épp annyira értékes és valid, mint a többi.
Ha túlelemezzük önmagunkat és mindazt, ami „még a segíteni vágyásunk mélyén rejlik és motivál”, akkor rossz érzések és gondolatok végtelen spiráljába taszítjuk magunkat. Eluralkodik rajtunk a sztereotípia mögötti vélt igazság, miszerint csak azok akarnak segíteni, akik rosszul vannak – és ez rossz, önző, elfogadhatatlan és a többi nyalánkság.
De fontos észrevennünk, hogy senki sem mondta, hogy a saját problémák „ihlette” segítővé válás nem volna jó ok másokat támogatni. Sem azt, hogy ha valaki ezért kezdett bele ebbe az életútba, annak szükségszerűen önző, rossz embernek kéne lennie!
Némelyek úgy vélekednek, hogy a saját legnagyobb töréspontunk lesz az, ahol később fel tudunk emelni másokat. Teljes mértékben megállja a helyét, ha azért akarunk segíteni másoknak, mert megtapasztaltuk az élet vagy a világ árnyékosabb oldalait, megküzdöttünk azokkal, és szeretnénk megosztani a tapasztalatunkat másokkal.
Az igaz, hogy fájdalmaink és problémáink legmélyebb pontjain nem vagyunk a legjobb jelentkezők valaki támogatására. Viszont a segítő szakmák kitanulása alatt szerzett önismeret és tapasztalat a gyógyulás útjára állít bennünket és megtanít sétálni rajta. Alkalmassá tesz minket arra, hogy másoknak is a kezébe nyomjuk az iránytűt.
Akármilyen ok is áll annak a hátterében, hogy mások segítését érezzük a hívatásunknak, a motivációnk valid és értékes – egyedi, mint a történetünk. A saját történetünk útmutatás lehet másoknak vagy éppen üzemanyag nekünk arra, hogy valami jót hozzunk a világba. Ápoljuk hát és értékeljük, hiszen nagy kincsünk ez!
