Élete során mindenki megtapasztalhat mélyebb pillanatokat, nehezebb helyzeteket – mintha gödörbe került volna, ahonnan szeretne kimászni. Ezt vagy megteszi önerőből és a környezete támogatásával, vagy segítő szakemberhez fordul, aki támogatja a kijutásban.
De mégis hányszor tudunk valakit kihúzni ugyanabból a gödörből?
Amikor valaki segítséget kér, mert gödörbe jutott, akkor nyilvánvaló, hogy aktuálisan nem tud önerőből kimászni. Nincsenek meg rá a megfelelő eszközei, ám ez orvosolható olyasvalaki által, akinek az a hivatása, hogy másoknak segítsen akkor, amikor szükség van rá.
Egy segítő szakember képes odaállni a gödör szélére, és kapcsolódni ahhoz, aki éppen lent van. Meg tudja hallgatni, és támogatni a kijutásában. Rá tud mutatni a kötélre és a létrára, amik eleve is ott voltak a gödör alján. Le tud dobni még egy hegymászó felszerelést is, hogy legyen miből csemegézni.
A segítő el tudja magyarázni a lent lévőnek, hogy miképpen használja a rendelkezésre álló eszközeit. Fentről instruálhatja a hegymászó felszerelés felvételét, elkaphatja a feldobott kötélvéget vagy dicsérhet, ha sikerült a falhoz állítani a létrát. Képes bátorítani, miközben a másik megtalálja az erejét ahhoz, hogy elkezdjen mászni.
És aztán elsőként üdvözli őt, amikor sikeresen felért.
A segítségért folyamodó ráébredt, hogy képes kimászni a gödörből, és belekóstolt abba, hogy milyen az, amikor az erre megfelelő eszközöket használja. Elköszön a segítőtől, éli az életét – ám nagy valószínűséggel újra bele fog esni a gödörbe, hiszen élete eddigi szokásai még erősebbek, mint az új megoldások.
Ekkor újfent a segítőhöz fordulhat, aki ismét segít neki kimászni. Újra és újra odaáll a gödör szélére, megmutatja az eszközöket és instruálja a kijutást. A másik pedig egyre inkább kitapasztalja a nehéz helyzetekben alkalmazható megoldásokat.
Lényegében akárhányszor kisegíthetünk valakit a gödörből – de nem ez a cél! Az útmutatás azt hivatott elérni, hogy a bajba jutott felismerje: a birtokában vannak (vagy megtanulhatóak) az eszközök ahhoz, hogy saját erejéből jobbá tegye a helyzetét.
Ha folyamatosan belenyúlunk a folyamatba, akkor egy idő után akadályozhatjuk a másikat abban, hogy felfedezze: képes rá. Egy ideig fontos, hogy ismételten támogassuk azt, akinek (személyenként és helyzetenként változó mértékben) szüksége van rá, ám az is a folyamat része, hogy a támogatás során egyre inkább „elengedjük a kezét”.
Így egyszer arra ocsúdhat, hogy egyedül, a tőlünk tanult módszerekkel kimászott a gödörből – és egyre kevesebbszer esik bele! És igazából ez az, amit szeretnénk elérni.
